Oldalak

2014. július 22., kedd

Itt van (volt) május elseje...

Nem. Ez a bejegyzés nem mozgalmi dalokról, pártgyűlésekről és felvonulásokról,
de mégcsak nem is a sör-virsli-vurstli jellegű majálisokról szól.
Ezek engem nem érdekelnek, divatos szóval élve "elhatárolódom tőlük"...de nagyon. :-)

Május elseje engem - és gondolom többeket - két dolog miatt hoz lázba.
Az egyik a hosszú hétvége, ez gondolom egyértelmű, nem kell bemutatni.
A másik pedig, hogy csíkos ruhás játszótársaim eddigre már gondoskodtak az utódnemzésről és lázas táplálkozásba kezdenek. Így én is utánok indulok...

Halainkról Dr. Kászoni Zoltán így ír:
"A süllõ a vizeinkben élõ sügérfélék családjának, (Pereidae) legnagyobbra növõ, legértékesebb, legnemesebb halfaja. Európában, — gasztronómiai értéke okán — valamikor a pisztrángot tartották a halak királyának. Ma a pisztráng helyét, amióta nagyüzemileg tenyésztik, vitathatatlanul a süllõ vette át: az elõbbinél ritkább, ínyencebb falat, fehér húsa és annak kevés zsírtartalma miatt sokkal keresettebb. [...]
A süllõ szép, formás, nyújtott, oldalról enyhén lapított teste már az elsõ nézésre szembetûnik. Hátán viseli az összes sügérfélék ismertetõ jegyét, a két hátúszót, amelyeket csak kis távolság választ el egymástól. Ezek sugarai tüskeszerûek. A hiedelemmel ellentétben, ezek szúrása nem „mérges”, ellenben azoknak helye valóban lehet fertõzési kapu az óvatlan horgász kezén. Feje hosszú, csúcsba nyíló, alsó és felsõ állkapcsán a ragadozó halakra jellemzõ hegyes fogak találhatók, ezekbõl elõl, felül-alul, a 2-2 hosszabb neve „ebfog”. Ezek feladata a táplálékhalak elfogása. A süllõ testét apró, fésûs (ctenoid) pikkelyek borítják, ezekbõl régen a „gyöngyházlakkot” vonták ki, vegyi úton, gombok, csattok, dísztárgyak bevonására. Az apró pikkelyek a kopoltyúfedõ elõlemezét is beborítják, ezért a hal testének tapintása érdes. Oldalvonala egyenesen húzódik végig a hal testén.
A süllõt pasztellszíne okán a halak eleganciájának megtestesítõjeként emlegetik: háta sötétebb szürkés-zöld, oldalai ezüstös szürkések, rajtuk 8-12 sötétebb harántcsík húzódik a háttól a has irányába amelyek a „rejtõ” szerepet töltik be a hal búvó-vadászhelyén. Farok és hátúszóin, a sugarak közt, 4-5 sorban elhelyezkedõ fekete petytyek láthatók, ezek emelik a hal szépségét. Szemének szivárványhártyája ezüstös, fekete pontokkal." 

(Dr. Kászoni Zoltán: Süllő; Erdélyi Nimród)

Sandráék (tudományos nevén Sander lucioperca) április végéig nem zavarhatók, addig ugyanis nagyon elfoglaltak. Ahogy a víz melegszik - na nem fürdővízzé csak olyan 9-12 fokra, süllőink hímjei lázas munkába kezdenek, megfelelő bölcső után néznek a leendő csemetéknek. 

A kiválasztott ikrázóhelyen - általában nád, éger vagy fűzfa vízbe nyúló finom gyökerei között vagy a meder kavicsos részén- még a tavaszi nagytakarítást is ők végzik, gondos farokcsapásokkal söprik tisztára a talajt, hogy iszap vagy más hordalék ne zavarja a kikelő ikrákat.

A fészket a hím még az ikrarakás előtt is őrzi, vetélytársakat és más halakat távol tartja, míg a nőstényeket igyekszik odacsalogatni. Ha ez sikerült, következhet a násztánc, amely akár fél-egy óráig is tarthat. Az ívó halak váltakozó irányú lassú forgása közben lerakott ikrák a megtisztított mederhez tapadnak. Ezt követően a süllőpapa még 5-8 napon át őrzi a fészket Védelmezi azt az ikrafaló halaktól és úszóival friss, oxigéndús vizet áramoltat az ikrákra, melyek 6-7. nap után kikelnek és a 10. nap környékén fejlődik ki a mellső úszójuk. Egyhónapos korukban már kis fogaik is lesznek, ezután kezdenek hasonlítani szüleikre és nagyobb testvéreikre.

Májusra jellemzően befejezik az ívást (főleg, ha az idő és a vízhőmérséklet is megfelelő), ekkor igyekeznek pótolni az eddig háttérbe szorult táplálkozást, ilyenkor jön el a horgászat ideje.
Már hetek óta tanakodtam, hogy milyen részeket vallassak majd, hol keressem a fogasokat és arra jutottam, hogy a tómeder töréseit, tuskókat és egyéb akadókat igyekszem majd vallatni.

Este értem a kiválasztott helyre, útközben összeraktam a botot, rá az orsót, majd a zsinór végére kötöttem egy nagyméretű gumihalat és útjára engedtem a kiválasztott mederrész felé. Szinte hihetetlen volt, első dobásra kemény ütéssel jelentkezett is valaki, de nem akadt meg. Dobtam párat, de nem volt reakció. Pár percet pihentettem a helyet, majd csalit cseréltem és újraindítottam.

Vízbeér. Lemerül. Két tekerés. BUMM. Fejrázás. Ellenkezés. Huzavona.
Végül felfekszik a vízre ő. A süllő.
47 cm. Szép, erős, egészséges. Vissza. Új dobások, tekerések, és újra BUMM.

A nap már eltűnt a fák mögött, szinte lilás a víz. Mire besötétedik négy süllőn vagyok túl, egy fárasztás közben akad le és pár óvatosabb csak kapásig jut. Az egész nem volt egy óra és még csak csütörtök van. Előttem az egész hétvége. Hazafelé még egy fiatal őzbakkal szemezgetünk, kb 20 méterre enged magához, ügyet sem vet rám, óvatlanul legelészik...

Hiába a késői hazaérés, reggel 5-kor már vízen ér a reggel, vallatom a jónak tűnő helyeket. Negyed óra múlva süllőék is reggelizni kezdenek. Két kapás - két fárasztás. Az egyik szájából tarkófogás közben akad ki a horog, egy pillanatra nem figyelek és már siklik is ki a kezeim közül, ma másik viszont megnézi a partot. Ő kisebb, negyven centis forma...

Napközben pihentem, a süllők is pihenhettek. Ebéd után újra a tó körül bóklászom. A réten növő savanyú vadsóskát eszegetem, élvezem a napsütést és a part mentén szedegető domolykókat lesem. Hoztam ugyan legyes cuccot, de csak streamerekkel készültem (süllőknek szánva), így csak a dobás öröme marad. 
Később amúrokkal találkoztam. Egy zöld streamert igyekeztem rájuk sózni, hátha hínárcsomónak nézik, de óvatosabbak voltak. Közben teknősbékák úszkáltak előttem. Elég muris látvány, ahogy nyújtott nyakkal kepesztetnek az alig 30 centis vízben. A nagy csapkolódásban néhány tempónként érinti a lábuk az iszapot, így elég fura nyomot hagynak maguk után.

Ahogy alkonyodott, ismét visszatértem a süllőkhöz. Gumihallal sikerült fognom kettő 45-ös formát, majd ahogy sötétedett és szaporodtak a felszíni rablások légyre váltottam.

6-os bot, 20-as előke és egy karcsúra kötött kissé súlyozott clouser minnow került az előke végére.
Az ég alja egyre halványodott, ahogy lefelé ment a nap, eközben a víz színe is elvesztette narancs-piros színét és az éjszakára készülve kék és lila árnyalatokban tündökölt. Egyre több helyről zavarta rablások hangja a csendet, a szürkületben néha még a felugró halakat is látni lehetett.
Hihetetlen volt szinte a vízben állva lengetni ebben a színes-hangos kavalkádban. Jó húszméteres dobásokkal és ütemes bevontatással keresgéltem a halakat, de inkább csak élveztem a dobásokat és az este hangulatát.

Ebbe a meditációba - "legyes tai-chi-be" - végül egy kilósforma süllő avatkozott be. Gondolom megunta, hogy a legyem mindig a környékén próbált menekülő kishalat játszani és odadörgölt neki.
Jól tette, így ő lett az első léggyel fogott süllőm.
A finom bottal és a lüktető legyezőzsinórt kezemben tartva még nagyobb élmény volt a fárasztás, pedig a pergetőbotom sem egy dióverő pózna a maga 4-18 grammos dobósúlyával. 

Ahogy a partmenti sekély vízbe ért, tarkón ragadtam és mobillal csináltam egy gyors képet. (Az autónál hagytam a fényképezőt és lusta voltam visszamenni érte..)
Horogszabadítás és kis pihegés után süllőm kezeim közül úszott vissza rejtekébe, hogy folytassa a kishalak kergetését. Én is összepakoltam és hazaindultam, ez a nap így volt teljes.

Másnap betört a front, viharos szél, felhőszakadás, ami kell. 
Így a peca elmaradt, utána pedig indulni kellett tovább, de egy részem még most is a tóparton van.
Másfél nap. 8 süllő. Napkelte-napnyugta. 
A rablások hangja még visszhangzik a fülemben,
a botrángató kapásokat szinte érzem a kezemben.

Mi kell még?

Semmi. Illetve de. Ez. Remélem hamarosan folytatódik...

ui1.: azóta sikerült több tüskéshátút is becsapni, sőt egy közös peca alkalmával Té barátom is megfogta első süllőjét.
ui2.: a hosszú "adásszünet" sem volt véletlen és tétlen, igyekszem majd beszámolni...

2 megjegyzés: