Oldalak

2013. március 2., szombat

Az első piros pöttyös - visszaemlékezés

Végre süt a nap, első idei horgászatomra készülök, légykötés közben eszembejutott az első piros pöttyös története. Mert hát „a piros pöttyös az igazi”. Nem a túrórudira gondolok (abból különben is jobb a Trudi) és nem is Belgáék Cowboy c. száma jutott eszembe. J
Meg is keresem a képeket, asztalomon egy pohár bor, hogy teljes legyen a hétvégi hangulat. A számítógép képernyőjén élénk, piros pöttyökkel virít az első pisztrángom. Ha becsukom a szemem, már vissza is repülök hozzá…

Az első piros pöttyös

…A szó szoros értelmében repülök, mert – bár többen megmosolyogták már a történetet – egészen Berlinig mentem érte. Tudom, hogy Németország azon része nem az a vidék, ami először eszébe jut az embereknek a pisztrángokról és a legyes horgászatról, de nekem akkor ez jutott és nem panaszkodhatom. Lassan két éve történt. Lehetőségünk adódott 5 napra Berlinbe utazni egy kis pihenésre, a szeptember végi „nyárutó” kihasználására.
Már az utazás előtt nézelődtem és próbáltam informálódni, hátha érdemes horgászbotot is magammal vinni - nem tudom mennyire beteges, de bárhova megyek, az első kérdés, az, hogy lehet-e ott horgászni… Egy berlini műlegyes klub vezetőjétől kaptam e-mail-ben segítséget, amit ezúttal is köszönök. Így már tudtam, hogy Berlintől 30 km-re kanyarog egy Nuthe nevű folyócska, amely a „felderítőm” szerint pisztrángokat és pénzes péreket is rejtegethet, amelyeket jobbára nimfákkal, illetve – a pisztrángokat – apró streamer-ekkel érdemes kergetni, a halak méretéből adódóan legfeljebb 5-ös vagy 6-os bottal és úszó zsinórral. Ennyi információra építettem egynapos horgásztúrámat.
Berlin - Hauptbahnhof
A Nuthe

Az utazást megelőzően lázas kutakodásba kezdtem a neten, kötöttem a jónak tűnő legyeket, illetve a biztonság kedvéért vásároltam is pár szimpatikusabb apró nimfát. Összepakoltunk, majd rövidre szabott alvás után, hajnalban indultunk a repülőtérre, a gurulós kofferek mellett keménytokba zárt legyesbotom várta a felszállást. Az utastérbe nem vihettem fel, mert állítólag fegyverként is tudnám használni, így a tokot még többszörösen befóliázva, biztosítva remegő kézzel adtam át, hogy a futószalagon lassan eltűnjön és csak nagyjából 900 km múlva találkozzunk, ha minden jól megy, épségben. Közben persze elképzeltem, ahogy a legyesbot alsó tagjával hadonászva átveszem az irányítást a gép felett és valahová a Karib-tenger térségébe térítem, hogy legközelebb bonefish-ről, tarponról és persze szivarokról és koktélokról írhassak…
Szerencsére mi és csomagjaink is épségben érkeztünk Berlinbe, majd szállásunk elfoglalása után egy horgászboltban átvettem az előre lefoglalt jegyemet (a brandenburgi pisztrángos vizekre összevont napijegy 18 Euro). A nagy rohangálás után egy kellemes külvárosi presszó teraszán reggelizve néztük a söröspohárban felfelé szaladó buborékokat és az utcát szegélyező hársfák színesedő és le-lehulló leveleit. A korábbi hetek rohanása után két-három órát ücsörögni a tökéletes nyugalomban szinte hihetetlennek tűnt. A város is tetszett, a széles utcák, szép parkok, folyóágak kisebb tavacskák és a hihetetlen jól szervezett közlekedés mellett a lakói is nagyon segítőkészek voltak, mindennek a tetejébe pedig a söreik is finomak. Kell-e ennél több?
Vasárnap hajnali 5-kor szólt az ébresztő, 6 órakor már a berlini Hauptbahnhof-on álltunk. A jegyautomata elsőre kissé komplikált folyamatainak végigpróbálása után kezünkbe volt a Berlin-Woltersdorf vonatjegy. Az üveg-acél palotában 4 emeleten rohanó sínpárok között nem tűnt egyszerűnek a 4. vágány megtalálása, de a monitorok és útjelző nyilak erdeje német precizitással irányított bennünket a megfelelő helyre. A felkelő nap már a vonaton talált minket, ahogy erdőn-mezőn robogtunk keresztül és közben a ködös-párás facsoportok fölé szálló sárga-rózsaszín fényekben gyönyörködtünk.
Jó reggelt!
A vonatról leszállva nyomtatott térképvázlatom alapján a folyó keresésére indulunk. Közben a falu szélén, az utolsó háztól 10-15 méterre a ködből kisebb őzcsapat bukkan fel. Három őz figyel minket megdermedve, kihúzott nyakkal, hegyes fülekkel. Rövid vizsgálódás után nagy szökdécseléssel jelzik, hogy – teljesen feleslegesen – tartanak tőlünk, és lassan elnyeli őket az erdősáv szélén gomolygó köd. Az is lehet, hogy megsejtették, hogy őzszőrből is készítenek legyeket…
Már süt a nap...
A látvány feledteti a nehéz ébredést és a reggeli hűvös időt. Párszáz méter után megtaláljuk a Nuthe-t, eléggé szabályozott, de jól tagolt folyócska, zúgókkal, kisebb lépcsőkkel, zsilipekkel tarkítva. A környéke rendezett, a víz partján néhol fák, máshol csak bokáig-térdig érő fű fogad. Elindulunk a folyással szemben, reméljük, így mi látjuk meg előbb a pisztrángokat, hiszen általában ők is folyással szemben állnak és várják, a folyó terített asztalán eléjük érkező reggelit. Jó néhány kilométer után pisztránggal ugyan nem, de csillogó drágakőként suhanó jégmadárral találkozunk, az erdőben kopogva hull a makk, a fényeit szóró őszi nap sugarai melegítik hátunkat. A következő kisváros benzinkútján iszunk egy reggeli kávét, majd a városkán átsétálva a patakra épített hallépcső kövein elfogyasztjuk reggelinket. Jó étvággyal eszünk, közben a szaladó víz csobogása és madarak kórusa ad nekünk szerenádot, rendesen el vagyunk kényeztetve.
Most mit csináljunk?
Eleinte szárazlegyekkel kísérleteztem, dobtam őket partközelbe, úsztattam a néhol megforgó víz közelében, próbálkoztam messze és közel dobva is, de eredmény nélkül. Néhány apróság ugyan megnézte a legyet, de látván, hogy a 14-16-os horgokon lévő tollpihék és szőrök túl nagy falatok, könnyebb tízórai után néztek.
Egy benőtt szakasz
Az erdőben kanyargó szakasz után egy nagy rétre érkeztünk, ahol elkerített területen lovak legelésztek és a folyó partján csak egy-egy nagyobb fa adott árnyékot. Kissé távolabb őszi színeiben pompázott a réteket szegélyező erdő, de a zöld fű és a melegen sütő nap még a nyarat idézte. Ezen a szakaszon a folyó is csak lassan csordogált, két oldalán vékony nádcsík húzódott, közepén pedig itt-ott hínárfoltok nyújtottak árnyékot és védelmet az alattuk megbújó halaknak. Itt éreztem úgy, hogy hallgatva a folyót ajánló horgászra, nimfákkal is kellene próbálkozni. Szárazlegyemet lecseréltem és dobozomban nézelődtem a megfelelőnek tűnő csali után. Egy 14-es horogra kötött aranyfejű nimfára esett a választásom, piros színe, és apró gallérja egy a víz felszíne felé igyekvő szúnyoglárvához tette hasonlóvá. Fölé 50-60 cm-rel kapásjelzőt ragasztottam. Ez a kapásjelző, nem a fenekező horgászok karikája. Könnyű öntapadós szivacsból készül, így inkább egy miniatűr úszóra hasonlít és a funkciója is hasonló. Ha a halunk elkapja a nimfát, a kapásjelző megmozdul, vehemensebb kapás esetén el is merülhet. Így kicsit könnyebb észrevenni a kapást, mint csak a színes legyezőzsinór végét figyelve.
A partról egy hínárfolt felé repítettem a legyem, ahol halk csobbanással eltűnt és csak a zsinór mozgásából, illetve a kis szivacsdarabkáról tudtam következtetni, hogy merre jár. Felfelé eldobva szépen hozta felém a víz, közben szedegettem a zsinórt befelé, hogy ne lazuljon be túlságosan. Ahogy előttem elhaladt, egy picit próbáltam utánaengedni, hogy lefelé sodródva még pár métert bejárhasson. 

akció - vigyor
A leengedés elsőre sikert hozott, alig haladt 1-2 métert a csali, éles koppintást követően mozdult a kapásjelző, a botot megemelve élénk ellenállásba ütköztem. A bot szép ívbe görbült, vízbe mutató spicce árulkodott, hogy merre jár éppen a tettes. Többször zsinórt is kért ellenfelem, ezt kézből adagoltam, közben együttes erővel megritkítottunk egy kisebb hínárfoltot és a parti nádszélbe is belekóstoltunk. Jó 5 percig is tarthatott a fárasztás, mire a közben már pettyeit is megmutató pisztráng néhány szaltó után kifáradt és engedte, hogy a szákot alátolva egy rövid időre a partra segítsem. Szép 35-40 centi közötti pisztráng pihegett előzőleg bevizezett kezemben. Kivettem a szájszélbe akadt nimfát, majd a „kötelező” fényképezés után óvatosan visszaengedtem. Visszaengedéskor pár percet tartottam a vízben, kicsit mozgattam előre-hátra, hogy kopoltyúlemezeit átjárja az őt éltető víz. A fárasztás során kimerült halam lassan magához tért, majd úszói lebegtetésével jelezte, hogy ő már visszatérne a helyére. Egy utolsó búcsúpillantás után hagytam kicsúszni ujjaim közül, és pettyeit lassan elnyelte a víz. Ültem a parton, ittam egy korty vizet és a folyót bámultam. Boldog voltam, nem cseréltem volna senkivel.
Fuss Forest, fuss! :-)
Megvan az első piros pöttyös sebes pisztrángom. Ráadásul ő is elmondhatja magáról, hogy megvan az első „Gergője”. Remélem, még sokáig mesélheti a hínárfoltok között úszkálva, hogy találkozott egy magyar horgásszal. Azt hiszem ez nem olyan gyakori arrafelé…
Rövid pihenőt követően újra a halak után néztem. Fárasztás közben láttam még egy csobbanva menekülő pisztrángot, de úgy látszik túlzottan megijedt, ez a szakasz nem adott több halat. Lassan délre járt az idő, a folyóparton megebédeltünk a magunkkal hozott szendvicsekből, majd elindultunk visszafelé a folyón, hogy hazafelé tartó vonatunkat elérjük. Visszafelé ígéretes helyeket vallattam a Nuthe-n, illetve a mellette csordogáló, később vele egyesülő Königsgraben nevű patakon, de több hallal nem találkoztam.
erre menjetek!
Véget ért a horgászatra szánt időnk, kisebb eltévedések után, árkon-bokron átvágva elértük Woltersdorf-ot, majd fél óra vonatozás után visszatértünk Berlinbe, ahol a vasútállomáson egy-egy ’Bratwurst’ illetve sör és ’Apfelschorle’ mellett pihentük ki fáradalmainkat.
itt a vége, fuss el véle...
Utólag a térképen megnézve, nagyjából 15 km-t gyalogoltunk, napkeltét és napnyugtát is látva eléggé kihasználtuk a napot. Jóleső fáradtsággal értünk vissza a szállodába és hajtottuk álomra fejünket. Szememet becsukva a folyón megcsillanó fény játéka pergett előttem és a köveken csilingelő patak suttogta az álmot a fülembe.
ha becsukom a szemem...
Így visszagondolva nem csodálkozom a kívülállók fejcsóválásán. Oda-vissza 1800 km-t repültünk, hajnalok hajnalán keltünk, vonaton zötykölődtünk és 15 km-t sétáltunk erdőn-mezőn. Mindezt – látszólag –egyetlen pettyes halacskáért…

Teljesen természetes, hogy értetlenkednek. Miért kell egy nagyváros látnivalói helyett egy napot ilyen kicsinységekre pazarolni? Legyen ez a mi titkunk, másokkal úgyis nehéz lenne megértetni…
---
a történet margójára:
Itthon is sok hasonló méretű és adottságú patak lehetne hasonló - domolykós-pisztrángos - horgászparadicsom, ha kicsit odafigyelnénk rájuk. Ha nem kibetonoznák és kiegyenesítenék patakjainkat, miközben kivágják a part menti növényzetet, hanem élő környezetet teremtenénk. Remélem nem sokára ez is eljön. Csak nehogy túl sokára legyen!!!

1 megjegyzés: